A stroke kifejezés angol szó, amely ütést, csapást jelent, a magyar köznyelv sem véletlenül hívja a betegséget gutaütésnek, szélütésnek. Nevezik még agylágyulásnak, agyvérzésnek is annak ellenére, hogy csupán minden ötödik stroke-os betegnél van szó konkrétan agyvérzésrôl.

A betegség leggyakrabban azért következik be, mert a szükségesnél kevesebb vér jut az agyba. Az agy vérellátási zavarának többféle oka lehet, például egy szívbôl elszabaduló vérrög, de lehet a nyaki vagy a koponyán belüli erek szűkülete is. Ennek alapján a stroke-nak alapvetôen két típusát különböztethetjük meg: az ún. ischaemiás – azaz vérhiányos – és a vérzéses stroke-ot. 1. Vérhiányos stroke – agyi infarktus A stroke-nak ezt a típusát vérrög okozza, amely útját állja a véráramlásnak, így a vér nem jut el a megfelelô agyterülethez. Az összes stroke-eset 83%-át ez a típus teszi ki. Kialakulását elôidézheti az agy egyik verôerében kialakuló vérrög (trombózis), vagy olyan vérrög is, amely a test valamely más részén alakul ki, s a vérárammal kerül az agyba (embólia), ahol elzár egy kisebb eret, és kialakul a stroke. 2. Vérzéses stroke – agyvérzés A stroke másik formája a vérzéses stroke, amely akkor alakul ki, ha az agyban vagy az agy körül megreped egy ér, és vér szivárog az agyba/agyra. Az agyvérzés bekövetkezése azon emberek esetében a legvalószínűbb, akik érelmeszesedéstôl és magas vérnyomástól egyaránt szenvednek. 3. TIA (Tranziens Ischaemiás Attak) Az összes stroke-eset mintegy harmadát egy vagy több „ministroke" elôzi meg, melyet TIA-nak, magyarul átmeneti agyi vérellátási zavarnak nevezünk. Ezek a rohamok napokkal, hetekkel, vagy hónapokkal a stroke elôtt jelentkezhetnek. Jellemzôjük, hogy a tünetek gyorsan alakulnak ki, rendszerint néhány percig vagy pár óráig tartanak, majd 24 órás tünetmentesség következik. Mivel a TIA ideiglenes jellegű, s a szervezet gyorsan visszaáll a rendes működésre, könnyen figyelmen kívül hagyják, vagy azt gondolják, hogy minden rendben van. Ez azonban nagyon veszélyes dolog, mert a kiváltó ok továbbra is fennáll, ezért gyakran egy sokkal komolyabb és súlyosabb stroke figyelmeztetô jele lehet. Azonnali ellátásra van szükség! A tartós rokkantság leggyakoribb oka: A stroke nem ritkán elôforduló különleges kórkép, sajnos népbetegségnek számít. A halálozási statisztikák harmadik helyét foglalja el a szív-érrendszeri betegségek, illetve a daganatos betegségek után. Magyarországon évente kb. 40 ezer új beteget érint, akik közül minden harmadik azonnal, minden hatodik pedig egy hónapon belül életét veszti. Ugyancsak elszomorító, hogy a szélütésen átesett betegek közül a túlélôk fele a következô öt évben hal meg ismétlôdô agyi érkatasztrófa következtében. A stroke azért is nagyon veszélyes, mert sokszor villámcsapásszerűen sújt le az egyébként egészségesnek tűnô emberekre. Az agyi érkatasztrófák tragédiája nemcsak a halálesetekben rejlik, hanem abban is, hogy ez a betegségcsoport okoz a leggyakrabban tartós rokkantságot. Míg például egy szívinfarktuson átesett beteg nem szorul mások segítségére, addig az agyi érkatasztrófa esetében az érintettek egyharmada egész életére ágyhoz kötött marad, s a legelemibb életfunkcióknál is segítségre szorul. Az agyi vérkeringési zavarok jelentik a felnôttkorban kialakult maradandó fogyatékosságok leggyakoribb okát. Kik a leginkább veszélyeztetettek? A stroke leginkább a magas vérnyomású embereket, a cukorbetegeket, a zsíranyagcsere-zavarral küszködôket és a dohányzókat sújtja. Különösen a magas vérnyomás veszélyes, ez jelenti a legnagyobb fenyegetettséget. Az életmóddal való szoros összefüggésre utal az a tény, hogy egyes rizikófaktorok gyakoribbak a magyar stroke-betegek körében, mint más országokban, és a rizikófaktorok halmozott elôfordulása is a hazai, illetve általában a kelet-közép-európai lakosság rossz egészségi állapotára utal. A stroke kialakulásában szerepet játszó számos tényezô egy részén sajnos nem tudunk változtatni, mint a kor, a nem, és a családi kórelôzmény. A kockázati tényezôk nagyobbik része azonban rajtunk múlik, hiszen ezek elkerülésével drasztikusan csökkenthetô lenne a szélütések száma. A dohányzás, a mértéktelen alkoholfogyasztás, a fizikai aktivitás hiánya, az egészségtelen étrend, illetve az elhízás, a kezeletlen magas vérnyomás és cukorbetegség mind befolyásolható kockázati tényezôk. A helyes életmód mellett nagyon fontos a rendszeres vérnyomás-, vércukor- és vérzsírszint ellenôrzés. A kockázati tényezôk halmozott elôfordulása esetén további vizsgálatokra is szükség van, például a nyaki ütôerek ultrahangvizsgálata is elvégezhetô. Az egyik fô, és sajnos nem befolyásolható tényezô az életkor. Az agyérbetegségek túlnyomórészt az öregkor betegségei, négyötödük 65 éves kor fölött következik be. Ennek magyarázata, hogy a szív rendellenességei (infarktus, ritmuszavar) és a gyakran ezek hátterében álló érszűkület, illetve érelmeszesedés az életkor elôrehaladtával egyre gyakoribb. A férfiak esetében 40 éves kor fölött, a nôk esetében 50 éves kor fölött kell jelentôs elôfordulással számolni. A stroke-események abszolút számát tekintve 70 éves korig a férfiak túlsúlya tapasztalható, ezt követôen a nôk magasabb várható életkora miatt az ô oldalukra billen a mérleg. Az általános tendenciák mellett azonban az is hozzátartozik az igazsághoz, hogy a stroke fiatal felnôtteknél, sôt akár csecsemôknél, kisgyermekeknél is elôfordulhat. Szakemberek a 35 és 64 éves kor közötti stroke-halálozásokat elkerülhetônek tartják. Ez azt jelenti tehát, hogy az aktív életkorban történt halálozások legnagyobb részének nem szabadna bekövetkeznie, ahogyan annak sem, hogy életük teljében lévô férfiak és családapák végleg lebénuljanak, elveszítsék munkaképességüket. Ez azért is figyelemre méltó, mert a hazai halálozási adatokat tekintve megállapítható ugyan, hogy az 1990-es évektôl kezdve a korábbi évtizedekhez képest némi javulás következett be, de ez nem vonatkozott és nem vonatkozik a fiatal, illetve középkorú férfilakosságra. Ôket kell tehát a legjobban féltenünk. A szélütés az agyban történik, de következményei az egész szervezetet érinthetik Ha az agy nem kap vért, az azt jelenti, hogy nem kap a működéséhez elengedhetetlenül szükséges mennyiségű oxigént. Az oxigénhiányt testünk minden sejtje nehezen viseli, de összes sejtünk közül az agyban lévô idegsejtek a legérzékenyebbek erre. Már néhány perces oxigénhiánytól visszafordíthatatlanul elpusztulnak, és ezzel az agy érintett területének működése megszűnik. Ennek pedig egyéb testi működéünk és életfunkcióink szempontjából is következményei vannak, hiszen az agy testünk minden egyes részének, illetve működésének központja. Az agy az idegi összeköttetés révén irányítja minden szervünk, sejtünk működését: légzésünket, emésztésünket, mozgásunkat, be-szédünket ugyanúgy, mint gondolkodásunkat, érzelmeinket, cselekedeteinket. Mivel minden testi működésünknek van egy behatárolható agyi központja, az adott agyi terület sérülése, működésének kiesése testünk azon részében is zavart okoz, amelyet a sérült agyi terület irányít. Ennek megfelelôen az agy egyes részeiben – a nem megfelelô vérellátás következtében bekövetkezett oxigénhiány mértékétôl és annak idôtartamától függôen – megszűnnek az agy és ezáltal a test bizonyos funkciói. Így bekövetkezhet a test egyes részeinek bénulása, beszéd- vagy látászavarok, szédülés, a tájékozódási képesség, az emlékezôképesség elvesztése, sôt a legrosszabb esetben a szélütés kómához, halálhoz is vezethet. Az említett tünetek nagyon fontos információval szolgálhatnak a kezelôorvosnak, hiszen ezek alapján lényegesen könnyebb behatárolni az agy érintett részét és megállapítani azt, hogy vajon melyik ér záródhatott el. Minden perc számít! Érthetô tehát, hogy a stroke bekövetkezésekor minden egyes perc számít, hiszen a késlekedés idegsejtjeink millióinak és ezzel együtt az érintett agyterületeknek az elhalásával járhat. Nem mindegy, hogy a tüneteket, még ha múló jellegűek is, komolyan vesszük vagy sem, mint ahogy az sem mindegy, hogy mikor kérünk segítséget. Ha a beteg idôben megfelelô szakorvoshoz kerül, és megtörténnek a szükséges vizsgálatok, akkor van rá esély, hogy az agyi katasztrófát kiváltó ok megszüntethetô, és a beteg maradéktalanul meggyógyul. Azonban minden perc késlekedés jelentôsen rontja a beteg esélyeit. Az akut stroke-os beteget azonnal kórházba kell juttatni. A hozzátartozónak, amennyiben agyi értörténésre utaló jeleket észlel, haladéktalanul mentôt kell hívnia! Amikor eldôl a beteg további sorsa – az elsô órák a kórházban A kórházon belül a páciens a kifejezetten stroke-betegek ellátására specializálódott osztályra kell, hogy kerüljön. A kezelés mindig egyénre szabott legyen, hiszen minden esetnek más és más a kórelôzménye. A stroke okának kezelése csak a tünetek jelentkezése utáni elsô 3 órában, az ún. terápiás idôablakon belül lehetséges. Kizárólag a betegek gyors ellátása csökkentheti jelentôsen a halálozást, illetve a maradandó károsodást okozó állapotok súlyosságát és számát. Mivel ma ez a szemlélet még nem működik megfelelôen a gyakorlatban (a betegek nagy része a terápiás idôablakon belül be sem érkezik a kórházba), rendkívül fontos, hogy mindenki tudatában legyen annak, hogy a stroke azonnali beavatkozást igényel. A kórházban a betegnek mielôbbi gyógyszeres kezelésre van szüksége annak érdekében, hogy az agyi vérhiányos állapot vagy vérzés hatására létrejövô sejtkárosodást még idôben mérsékelni tudják. Egyes esetekben a gyógyszeres illetve infúziós kezelés mellett műtétre is szükség van. A korai rehabilitáció Az azonnali életmentô beavatkozások mellett alapvetôen fontos, hogy minél korábban, már a kórházban megkezdôdjön a károsodott funkciók (pl. beszéd, mozgás, látás) helyreállítása és a késôbbi szövôdmények megelôzésére irányuló tevékenység, vagyis a rehabilitáció. A kórházi ágyon elkezdôdô korai rehabilitáció azért is elengedhetetlen, mert nemcsak a beteget, hanem a családtagokat is felkészíti a beteg hazakerülését követôen szükséges teendôkre. A késôbbi rehabilitációs lehetôségeket is meghatározza az a szakasz, amely az akut ellátás idejére esik. Felmérések is egyértelműen bizonyítják, hogy ahol adottak a korai rehabilitáció azonnali tárgyi és személyi feltételei, ott a betegek jóval gyorsabban és nagyobb mértékben nyerik vissza képességeiket a kommunikáció, a vizeletvisszatartás, a mozgásképesség területén. Jelentôsen alacsonyabb például a mozgásképtelen betegek aránya azokon a kórházi osztályokon (stroke osztályok), ahol rendelkezésre állnak a rehabilitáció feltételei már az elsô percektôl fogva. Ha a beteg állapota stabil, a rehabilitáció a szükséges kivizsgálás és a gyógyszeres kezelés beállítását követôen megkezdhetô. A beteg állapotának, képességeinek pontos felmérése után (a kórházi gyakorlatban ez különbözô pontozóskálák segítségével történik) kerül sor a rehabilitációs program összeállítására, amely az akut kezeléshez hasonlóan szintén egyénre szabott. Ebben a tevékenységben egy rehabilitációs munkaközösség különbözô szakemberei vesznek részt, mint például ideggyógyász szakorvos, stroke-beteg ápolásában járatos nôvér, gyógytornász, logopédus, pszichológus, szociális munkás. A testnek mozognia kell A korai rehabilitáció egyik legfontosabb eleme a beteg mozgatása. Nagyon ritkán van szükség egy-két napon túli mozdulatlanságra, sôt féloldali bénulás esetén a tartós mozdulatlanság mélyvénás trombózis veszélyével is járhat. Ezért még az eszméletlen betegnél is el lehet, és el is kell indítani a passzív rehabilitációt. A végtagok passzív mozgatása azt a célt szolgálja, hogy a lebénult végtagokban lévô nem használt izmokat rugalmasan tartva megelôzhetôk legyenek az izomösszehúzódások. Emellett azonban a tornagyakorlatok segítenek az egyensúly fejlesztésében, az érintett izmok erôsítésében, a mozgáskoordináció javításában, az ízületek teherbírásának fokozásában. A bénult oldalon az összes ízület átmozgatását naponta három-négy alkalommal is javasolt elvégezni. Ebben leginkább a gyógytornász, valamint a nôvér van a beteg segítségére. A gyógytornász elôször passzív mozgatást végez a betegnél. A következô lépcsô az ún. aktív asszisztált mozgatás, amikor a páciens maga végzi az adott mozgást, de elegendô erô híján még némi rásegítéssel tornázik. A gyakorlatok során nem elegendô az egyszerű ízületátmozgatás, jóval összetettebb gyakorlatsorokat kell végezni. Az izomtónus-fokozódással fellépô izomgörcs lassú, egyenletes mozdulatokkal gyôzhetô le. Ezért nagyon lényeges a gyakorlatokat végezni, sokszor ismételgetni. A mozgás azért is rendkívül fontos, mert az állandó, mozdulatlan háton fekvés tüdôgyulladást okozhat, és az állandó nyomásnak kitett bôrfelületen felfekvéses sebek kialakulását idézheti elô. Ennek kivédéséhez szükség van a testhelyzetek gyakori változtatására, illetve olyan speciális párnák alkalmazására, amelyek a könyök, a gerinc, vagy a sarok alá helyezve megvédik a bôrt a kisebesedéstôl. A mozgásszegény életmód sok esetben székrekedés kialakulását idézi elô, így ennek rendezésére is folyamatos gyógyszeres kezelésre lehet szükség. Rehabilitáció az akut szakasz után, az otthoni ápolás A kórházi kezelés után a beteg ápolása, a rehabilitáció folyamata a beteg otthonában folytatódik. A tartós késôi rehabilitációs program célja az elért rehabilitációs szint megtartása, illetve annak továbbfejlesztése. A legjelentôsebb javulás a stroke-ot követô elsô három hónapban várható. A rehabilitáció nem szünteti meg az idegrendszeri hiánytüneteket, de a központi idegrendszer megmaradt képességeit kihasználva a beteg teljesítménye jelentôsen javulhat. A betegnek sok idôre és bátorításra van szüksége a fokozatos javuláshoz. Ezen az úton akkor tudjuk leginkább segíteni ôt, ha türelmesek vagyunk, és a legkisebb javulás láttán is bátorítjuk, megdicsérjük. Soha semmit sem szabad erôltetni, amivel kapcsolatban a beteg úgy érzi, hogy még nem megy, viszont folyamatosan bátorítani kell arra, hogy amit már egyedül is el tud végezni, azt megcsinálja, és segítségünkkel próbálja azt továbbfejleszteni. Kezdetben még az is nehézséget okoz, hogy az ágyban felüljön, kitartással, türelemmel és segítséggel azonban nemsokára arra is képes lesz, hogy kiüljön a tolószékbe, majd járókerettel, végül bottal önállóan közlekedjen a lakásban. A tanulás különbözô fázisaiban azonban a különbözô segédeszközök használatában is mindig segíteni kell a beteget, sohasem szabad magára hagyni! Nagyszerű segítség mind a betegek, mind hozzátartozóik részére az ergoterápia, amely különbözô életszituációs tevékenységek begyakorlásával nagymértékben hozzájárul a mozgásfunkciók fejlesztéséhez, annak érdekében hogy a betegek a stroke-esemény után is a legteljesebb életet élhessék. Az ergoterápia speciális eszközök, tárgyak használatával segíti a beteget az egyes tevékenységek újratanulásában. Nemcsak a testet, a lelket is ápolni kell Stroke-esemény után a betegek nagy részénél fordul elô depresszió, amely egyúttal az egyik legjelentôsebb és leggyakoribb probléma mind a beteg, mind a hozzátartozók számára. Még a legfüggetlenebb, leggyorsabban gyógyuló és leggondosabb ápolásban részesülô túlélôk is nagymértékben veszélyeztetettek ebbôl a szempontból. Ez érthetô, hiszen zavarba ejtônek és kínosnak találják, hogy nagyon sok olyan tevékenységben, amelyet korábban önállóan végeztek, most mások segítségére szorulnak, pl. fürdés, étkezés, WC-használat, öltözködés, stb. Az egyébként is gyakran kialakuló érzelmi problémákat, a bizonytalanság, kiszolgáltatottság érzését tovább fokozhatja a szellemi képességek hanyatlása, mint pl. a zavartság és az emlékezetkihagyás. A beszédjükben korlátozott betegek nehezen értetik meg magukat másokkal, súlyosabb esetekben ôk maguk sem értik, hogy mit mondanak nekik. A beszéd újratanulása, az önkifejezési képességek korábbi szintre fejlesztése szintén hosszú távú feladat, melyben logopédus szakember nyújthat nagy segítséget már a kórházi kezelés alatt, de a késôbbiek folyamán a beteg otthonában is. Legközelebbi támasz a család és a háziorvos Számos szakember segítségére és aktív munkájára van tehát szükség a stroke-on átesett beteg testi és lelki gyógyulásához. A segítôk táborában is kiemelkedô helyet foglalnak el a családtagok és a beteget gondozó háziorvos. A kórházból való kikerülés után a beteg családorvosi kezelés alá kerül. A családorvos az, aki a családtagokon kívül a beteg elsô számú gondozójává válik, aki a stroke-esemény elôtt is ismerte a beteget, egészségi állapotát, életmódját, betegségeit, a beteg együttműködési hajlamát stb. Ezért a felépülés folyamatában is neki kell az elsô számú szakértô segítséget nyújtani azáltal is, hogy összehangolja a többi segítô: a család, a gyógytornász, pszichológus, a logopédus stb. munkáját. A háziorvos az, aki elsôként konzultál a beteg kórházi orvosával, felírja a szükséges gyógyszereket, ellenôrzi a gyógyszerszedést, figyelemmel kíséri a szükséges utóvizsgálatokat, a javulás ütemét. Emellett a kiváltó ok és a fennálló rizikótényezôk ismeretében meghatározza és folyamatosan nyomon követi a beteg vérnyomás-, vércukor-, vérzsírszint-értékeinek alakulását. Vonatkozik ez a beteg egész életmódjára, a táplálkozásra, a testedzésre, illetve a káros szenvedélyekre (pl. dohányzás, alkoholfogyasztás) is. A hozzátartozók szerepe felbecsülhetetlen a beteg gyógyulásért folytatott küzdelmében. Ugyanakkor nagyon sok esetben gondot is okoz, hogyan ápolják, gondozzák a beteget, mennyire hagyják ôt önállóan tevékenykedni stb. A családtagok viselkedése, hangulata üzenet a beteg számára, amely elôsegítheti gyorsabb gyógyulását, magányának oldódását, a reménytelenség érzésének csökkenését. Sokszor nehéz megtalálni az egyensúlyt a között, hogy egyrészt ösztönözzük a beteget az egyes tevékenységek önálló elvégzésére, másrészt ne érezze kényszerítésnek vagy túlzott követelésnek a felé irányuló kéréseket. A segítség nem azt jelenti, hogy mindent el kell végezni a beteg helyett. Ezzel kiszolgáltatottá tesszük ôt, és nem segítjük elô a gyógyulását. Hagyni kell tehát önállóan küzdeni, lehetôséget adni neki a folyamatos fejlôdésre úgy, hogy mellette vagyunk, és amikor szükség van a beavatkozásra, azonnal segítséget tudunk nyújtani. Szeretetünk kifejezi számára, hogy minden pici haladás közös öröm, amelyben mi is osztozunk.